Rólunk

Honlapunk 2019.-ben megújult, a régi honlapunk itt elérhető.

Idén 17 éve már hogy férjemmel útnak indítottuk családi vállalkozásunkat a gyógytorna bt-t, és megszületett a Vitamintorna ötlete. A mi kis narancssárga Torna vitaminunk, mely azért jött létre, hogy tornáztassa a gyerekek gerincét, megelőzze a gerincferdülést, az elmúlt évtizedben rengeteg változáson ment keresztül, sokat fejlődött és új lehetőségeket nyitott számunkra.

A Testkultúra-Vitamintorna módszertanunkat, mely szerzői jogvédelem alatt áll 2005 óta folyamatosan oktatjuk akkreditált felnőttképzés formájában gyógytornászoknak és pedagógusoknak.
A Vitamintorna 1. sz képzésünk a zenés prevenciós gerinc tornát és lúdtalptornát, a Vitamintorna 2. sz képzésünk pedig a mesébe ágyazott egészségügyi felvilágosító témájú egészségnevelési lehetőségeket oktatja. Tanfolyamaink az Oktatási és Egészségügyi Minisztérium által akkreditáltak és az ország több részén is már elismertek. A Vitamintorna módszertana azonosult egy gerincbarát életvitellel, egy egészségesebb életszemlélettel.
Még ebben az évben megjelent a Gerincbetegségek gyógytestnevelése iskoláskorban című szakmai könyvünk, melyet több főiskolán kötelező irodalomként is oktatnak.
2007-ben megnyitottuk Prevenciós Oktatási Központunkat és Gyógytorna Stúdiónkat, ahol a súlyos gerincferdüléssel, porckorong betegségekkel, mozgásproblémákkal küzdő betegeknek adunk lehetőséget a gyógyulásra. A zenés meditációs mozgásterápia, az alternatív mozgáskezelések és a keleti mozgáskultúra szemlélete valósult meg stúdiónkban. A hozzánk forduló páciensek ebben a távol keletien mesés környezetben lelkileg is töltődhetnek a gyógytorna-kezelések alatt. Újdonság hogy az egyéni tornákat dvdre rögzítjük, ami megkönnyíti az otthoni kezelések folytatását.
2008-ban egy új módszert dolgoztunk ki a Mozgásterápiát lóháton. Úgy gondoltuk ez egy nagyszerű lehetőség mind az egészséges, mind a tartási problémákkal vagy gerincferdüléssel küzdő gyerekek fiatalok számára a nyári szabadidő hasznos és kellemes eltöltéséhez. A programot azóta is akkreditált képzések formájában oktatjuk lovas szakembereknek, gyógytornászoknak.
Még ebben az évben vállalkozásunk két terápiás lóval bővült Dajkával és Hafival, akik azóta gyökeresen megváltoztatták életünket. Lovaink nevelése és oktatása a természetes ló-kiképzés un., suttogás elmélet módszerével történik, így az állatainkkal végzett közös munka nagy örömet jelent számunkra. 2009-ben egy lovaglás alkalmával rátaláltunk életünk álmára, egy tanyára a Kiskunsági Nemzeti Parkban a Dámányadacsi réteken. 2010-ben megvásároltuk a Fábián tanyát és azóta igyekszünk jó gazdái lenni , mind a tanyának mind az állatainak egyaránt. A természettel, a vadon élő állatokkal és lovainkkal együtt teljes harmóniában élünk ezen a helyen, amit családi tanyasi kirándulások alkalmával tudunk megmutatni másoknak is.
Az elmúlt esztendők ugyan sok munkával, fáradozással, de annál több örömmel, sikerrel járt együtt. Mottónkat nem felejtve élünk és dolgozunk tovább

"A mozgás sok mindenre orvosság, de nincs olyan gyógyszer, amely a mozgást helyettesítené."

Szakmai önéletrajz

A Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Főiskolai Karán 1994-ben kaptam meg a gyógytornász diplomámat. Szakmai gyakorlatomat a Jahn Ferenc Kórházban szereztem meg, ahol csecsemő-gyermek osztályon, röntgen osztályon, központi műtőben és a neurológiai osztályon is dolgoztam.

1998-2012-ig a XVIII. kerületi Pedagógiai Intézetben dolgoztam, mint gyógytestnevelő tanár. Minden évben egyre több tanuló járt hozzám gyógytestnevelésre és gyógyúszásra.

2005. januárjában a Szarvasi Pedagógiai Főiskolán megkaptam a gyógytestnevelés szakirányú pedagógus szakvizsgát igazoló másoddiplomámat.

2012-2013-ban magán praxisomat indítottam útjára, majd 2013. márciusától az ÁT KFT. gyógytornásza is lettem Gödöllőn.

Az elmúlt években a következő tanfolyamokat végeztem el:

Tápayné Bajnay Márta: Szülésfelkészítés - terhestorna

Testnevelési Egyetem: Thera Band-Aqua Fitnes tanfolyam

McKenzie therápia A, B, C kurzus

Rigó Andrea: Ortopédiai manuálterápia váll-vállövi komplexum alapkurzus

Rudas Andrea: Csikung tanfolyam a gerinc egészségéért

OKJ-s ECDL számítógépkezelői vizsga

John Langendoen - Sertel: Perifériás Idegmobilizálás tanfolyam

Modern scoliosis terápia, Schroth szerint A, B kurzus

Mulligan manuálterápa A, B kurzus

Peter Hess féle hangmasszázs terápia

Projectmanager képzés

Euro Medica: Erőszakmentes kommunikáció az egészségügyben. Kommunikációs mesterfogások, szavak ereje a gyógyításban

Schroth terápiás hospitáló nap

Bene Máté féle Autodekompressziós terapeuta képzés

Spirituális képzéseim:

R.A.I. Angyaltanfolyam 1.

ENHA: meditációs tanfolyam

Super Brain Joga

Dr. Domján László: Agykontroll tanfolyamok 1-2.

Az elmúlt években 2005-től folyamatosan, a következő akkreditált képzéseimet oktattam:

Vitamintorna 1. sz. képzés pedagógus 30 órás tanfolyam.

Vitamintorna 2. sz. képzés pedagógus 30 órás tanfolyam.

Vitamintorna 3. sz. képzés pedagógus 120 órás tanfolyam.

Vitamintorna 4. sz. képzés pedagógus 60 órás tanfolyam.

Vitamintorna 5. sz. képzés: táboroztatás témakörben pedagógus 30 órás tanfolyam.

Tartási rendellenességek mozgásterápiája 30 órás pedagógus tanfolyam

Tartási rendellenességek gyógyúszás terápiája 8 órás ankét gyógytornászoknak

Vitamintorna módszertana 8 órás ankét gyógytornászoknak

Kismama, baba-mama torna 16 órás gyógytornász tanfolyam.

Mozgásterápia lóháton 40 órás gyógytornász tanfolyam

Primer prevenció a gyógytornász szakmában 40 órás gyógytornász tanfolyam.

Relaxáció elsajátítása mozgással, légzéssel, meditációval és izomkontroll technikával, valamint alkalmazása az általános-, középiskolai testnevelés és tantermi oktatásnál 30 órás tanfolyam

Mindennapos testnevelésnél tanteremben és tornateremben is alkalmazható tartásjavító és egészségmegőrző gerinctorna általános iskolában 30 órás tanfolyam

2001 óta saját gyógytorna egészségügyi és szolgáltató betéti társaságot működtetek, mely a prevenciós és rehabilitációs munkámat teszi ki. Cégünk fő profilja az akkreditált felnőttképzés, és egyéni gerinctorna és gerincsérv kezelés.

A képzéseinket az Oktatási Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium is akkreditálta, jelenleg 5 akkreditált tanfolyamunk van, melyekre folyamatosan lehet jelentkezni.